Mindenki szavazzon!

Sziasztok! :)
Bocsi, hogy ide írom ki, de ezt a blogot azért olvassátok jópáran xd, és most mindenkire szükség van, hogy a fiúk és a rajongótábor nyerjen! Az Exo fanokkal állunk hatalmas "háborúban", van, hogy mi vezetünk csak egy százalékkal, van, hogy ők. Szóval légyszi, a fiúk miatt mindenki nyomkodja azt a nyamvadt egeret és szavazzon rájuk :D
Szavazzon mindenki, még nyerhetünk! :D

Legjobb banda:
http://www.portalhollywood.com/2015/06/best-band-of-2015.html

Legjobb fandom:
http://www.portalhollywood.com/2015/06/fandom.html?m=1

Legjobb előadó:
http://www.portalhollywood.com/2015/06/artist-of-year-2015.html

Zuzaa x

Szünet

Sziasztok! :)

Gondolom észrevettétek, hogy elég régóta nem írtam már, és hogy az előző részek is nagyon nehezen jöttek... Azt hiszem, elkapott az írói válság, nem tudom, egysszerűen nem megy. Nem tudom magam rávenni, hogy leüljek és megírjam a részeket. Szóval sajnálom, de amíg ez át nem megy, a blogot SZÜNETELTETEM. Nem végleg, de egy jó ideig biztosan nem hallotok majd rólam, maximum, ha olvassátok a wattpadon íródó könyvemet (C Generáció),  amivel szintén nagyon keservesen haladok. Ígérem, amint tudom, folytatom a blogot, de nem ígérem, hogy ez hamar lesz... Szóval nagyon sajnálom, remélem, nem haragszotok rám nagyon, és itt lesztek akkor is, mikor felteszem a következő részt :)

Szeretlek Titeket,

Zuzaa x

 

06 ~ Töltött fegyver

Sziasztok :D

Ismételten sajnálom a sok késést, bár remélem, megérte várni :) Én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a résszel, imádtam írni. Azt hiszem, ez az eddigi kedvencem, és sokáig még így is marad :) A 18 - as rész sajnos elmaradt, vagyis ott van, csak nem részletezem, ugyanis azt a nyamvadt szót olyan jó befejezésnek gondoltam, hogy nem volt szívem elrontani és tovább írni :D De ne aggódjatok, lesz részetes is, csak majd kicsit később. Most tényleg nem gondoltam odaillőnek, hogy azt még odaírjam, remélem, nem haragszotok nagyon :)

Nemsokára fogom hozni a kritikákat is annak a három bloggernek, akik kihasználták a lehetőséget, hogy Tőlem, a Mindenható Tökéletességtől kérjenek véleményt XDDD 

Na nem húzom az időt, kellemes olvasást, sziasztok :*
Ui: Kérlek szépen, komizzatok, nagyon sokat jelentenek nekem a szavaitok, tegyétek egy pöttyet jobbá a napomat, kérlek :D

*Louis*

- Nem Jess! Nem fogok pisztolyt fogni a fejedhez, azt nagyon gyorsan felejtsd el! - mondom idegesen, miután a kesztyűtartómból kivette a vészhelyzet esetére félretett fegyveremet. - Nem leszel a túszom! Azzal csak még nagyobb bajba sodornám magam! Inkább jussunk be valahogy és üssük ki őket, vagy gyújtsuk fel az egész házat, bármit, csak ezt nem!!!

- Louis muszáj! Amint apa meglát így minket, mozdulni se mer, nehogy lelőjj! Bízz bennem Louis!
Idegesen a hajamba túrok és a még mindig villódzó lámpájú rendőrautóra nézek.
- És.. Ha azt mondanám hogy a mobilommal, egy hívással fel tudom robbantani a kocsit, amibe bezártalak? - nézek rá kissé kétségbeesetten. Le kéne szoknom a béna rendőrsorozatokról.. De nem akarom azt tenni, amit mondd, vuszont úgyis tudom, hogy az lesz a vége.. Jess csak megrázza a fejét.
- Akkor simán lelőnének, Louis, higgy nekem! Kérlek! Gyere! - már éppen szállna ki az autóból, mikor elkapom a kezét gyorsan.
- Van egy jobb ötletem! - csillan fel a szemem.

*Morgan*

- Ezt nézd meg - nyom a kezembe Richards egy összegyűrt papírdarabot, de ez már nem érdekel. Csak egy fenyegetés, biztos a névtelen hívótól. Engem most csakis a lányom érdekel.
Miután bejelentést kaptunk egy lövöldözésről, csak mi ketten maradtunk itt, várni azt a rohadékot. Amint belép valaki, bárki a házba, aki nem rendőr, vagy a lányom, azt azonnal lelövöm. Nem érdekel még az se, ha egy öreg nénike jön be kérdezni, hogy mégis mi folyik itt, akkoris lelövöm. Na jó, azért azt nem... De ha mégis, ráfogom a hirtelen ösztönre, vagy arra, hogy azt hittem, a gyilkos az.
Megrázom a fejem és veszek egy mély levegőt.
- Minden rendben lesz Alex, meglátod! -  teszi a vállamra a kezét Richards. Nem értem, mit jópofizik nekem, mikor minden nap pont ő keseríti meg munkában az életemet.
- Gondolkozzunk - felveszem a földről a ledobott üzenetet - Ezt be kellene küldeni a laborba, hogy keressenek rajta ujjlenyomatot, ami alapján azonosíthatjuk. És meg kell tudnunk azt is, hogy ki ő igazából. Biztos vannak itt valami papírok az eredeti személyazonosságáról. Kutassuk át a házat. Lehet, hogy egy rejtett zugban még Jessie - t is megtalálhajtuk...
- Oké. Én csak azt nem értem, hogy ki lehet az a névtelen hívó - veszi fel újra a másik papírt, a fenyegetéssel a kollégám. Felvonom az egyik szemöldököm.
- Pedig szerintem nyilvánvaló. Itt az áll, hogy Thomson megölte a testvérét. Lehetséges, hogy Max Jordan az, akiről szó van? Mert ha igen, meg is van a hívásra a motiváció. Az ilyenek mindent tudnak, percek alatt megtalálják a gyilkosokat, főleg, ha valami családtagukról van szó. Szerintem tudja, hogy Thomson kinyírta Jordant és bosszút akar állni, ezért feljelentette - nem is nagyon figyelem, hog mit beszélek, túlságosan leköt egy árnyék a kertben. Csak egy másodpercre láttam a sötét alakot, de ott volt, ebben biztos vagyok. Fejemmel intek egyet Richardsnak, aki azonnal követ az ablakhoz.
Hirtelen egy nagy csattanást hallok meg és az árnyék egy pillanatra újra feltűnik. A hang kintről jött, ezért azonnal elővesszük a fegyverünket és kiszaladunk. Átkutatjuk a kertet, de semmi, a férfinek nincs nyoma.
- Morgan! Gyere ide, gyorsan! - felkapom a fejem Richards kiáltására és azonnal odaszaladok. Egy pincelejárónál áll, amit eddig észre sem vettünk a rossz fényviszonyok miatt, még az utcai lámpák fénye sem ér el idáig. Hatalmas lakat van rajta, s ahogy zseblámpával körbevilágítjuk a lejárót, eléggé frissnek tűnő lábnyomokat látunk meg. Biztos innen jött a zaj, mikor lecsapódott az ajtó..
- Állj hátrébb! - szólok kollégámra és a lakathoz szegezem a fegyvert. Az hangos dörrenéssel sül el és szétlövi a lakatot. Gyorsan kinyitjuk az ajtót. Sötét van bent, a hosszú lépcső aljáig nem világítanak el a zseblámpák, így egymásra nézünk, s egy bólintás után, fegyverünket magunk elé tartva megindulunk lefele.
Halk nyöszörgs hallatszik és motoszkálás, szívem egyre hevesebben dobog.
- Psszt - pisszegek Richardsnak, mikor a falon észreveszek egy kis kapcsolót. Amint bólint, megnyomom, a kis helyiséget pedig elönti a halovány fény.
A polcok szinte üresek, csak pár doboz van rajtuk. Néhány régi bútor, pár szekrény. Por, piszok, pókhálók. Összetört virágcserepek. És egy letakart, mozgó, nyöszörgő kupac az egyik sarokban. Szívem kihagy egy ütemet, azonnal odarohanok és lerántom a takarót a lányomról.
Jess rémülten, könnyes szemekkel néz fel rám, zihálva kapkodja a levegőt. Térdre esek előtte és lehúzom a szájáról a kendőt.
 - Apa.. - suttogja sírva, mire szorosan magamhoz ölelem.
- Kicsikém.... Jól vagy? Ugye nem bántott? - arcát a mellkasomba fúrja, miután nemet int fejével. Richards is azonnal mellénk jön és segít eloldozni Jessie kezeit és lábait, ami elég nehezen megy, nagyon sokat vesződünk vele, mire végre sikerül. Megfogom a lányom kezét és felhúzom, de hirtelen, fájdalmasan nyögve visszaesik, remegő kezével a derekához kap. Eddig észre sem vettük az utolsó kötelet, amivel a mögötte levő rúdhoz van erősítve.
- Azistenit.. Mennyi kötele van ennek? Mit hitt, hogy pankrátor vagy, hogy ennyire... - hirtelen esik le az egész. Azonnal felugrok és felrohanok a lépcsőn, ahol telibe farkasszemet nézek egy pisztollyal.

*Louis*

- Biztos nem fáj? Nem túl szoros? - suttogom aggódva Jessnek, miközben átfűzöm a derekán is a kötelet, amit a mögötte levő csőhöz rögzítek.
- Nyugi Louis! Most nem az a fontos, hogy szoros, hanem hogy sokáig bogozzák ki! Csomózd össze még jobban az összeset!
A tervem igazán egyszerű: az alaposan megkötözött Jesst itt hagyom a pincében, majd a két rendőrt idecsalogatom a lejáróhoz. Jesst a lehető legjobban elrejtem és úgy kötözöm meg, hogy minimmum 10 percig tartson, mire eloldozzák. Csak kés ne legyen náluk... Amíg Jessel foglalkoznak, én addig belopakodok a házba a fontos dolgokért, majd visszamegyek a lányért a pincéhez. Itt majd érvénybe lép az ő terve, miszerint pisztolyt fogok a fejéhez. Remélem, összejön.. Nem hagyom, hogy a többi fiú miattam kerüljön bajba.
- Sok sikert! Tartsd fel őket, ameddig csak tudod! - megsimítom az arcát, majd felkapom az egyik poros takarót és ráterítem. Lekapcsolom a villanyt, felszaladok a lépcsőn, és talán kicsit túl hangosan, de becsapom a lejáró ajtaját. Gyorsan lelakatolom és elszaladok. Tudom, hogy az apja és a másik rendőr bármikor kijöhetnek, ezért nem vacakolok sokáig, felkapaszkodok az egyik fára és elrejtőzök a sűrű ágak és levelek között. Alig telik el fél perc, a két férfi máris felbukkan és körbepásztázzák az egész kertet. Visszatartom a levegőt, félek, hangos szívverésem elárul, mikor az egyikűjük pont a fa alá áll, ahol rejtőzök.
- Morgan! Gyere ide gyorsan! - ajkaimat megkönnyebbült sóhaj hagyja el, mikor a férfi, aki ezek szerint Morgan, elmegy a másik után a pincelejáróhoz. Minden porcikám megfagy, mikor szétlövi a lakatot, fejemben azonnal őrült hangerőben csilingelni kezd a vészcsengő. Mi lesz, ha valami rosszul sül el és véletlenül lelövök valakit? A rendőrt, az apát, vagy Jesst?! Nem... Késsel ölni jó, megnyugtat, szabadságot ad, de a fegyver az teljesen más kategória, az azonnal megöli az embert és nincs túl sok idejük a mentősöknek. Nem érdekel Jess terve, ez nem fog menni. Előveszem  a pisztolyt az övem hátuljából és kiveszem az összes töltényt. Aztán meggondolom magam, és kettőt visszacsúsztatok a tárba. Van egy olyan érzésem, hogy ezek komplett hülyének néznek és alapból fogják azt képzelni, hogy nincs töltve a fegyver. Csak egy figyelmeztető lövés a fűbe, a másik pedig tartalék, amit soha a büdös életben nem akarok elsütni.
Pár percig még várok a fa tetején, hogy biztos legyek benne, már megtalálták Jesst, aztán halkan leugrok és besietek a házba. Kirángatok egy hátizsákot az egyik szekrényből, majd a szobámba szaladva, szinte vetődök az ágy elé. Kirántom a dobozt alóla, az egész tartalmát minden habozás nélkül beleszórom a hátizsákba. Elteszek egy kis pénzt is, majd minden bizonyítékot, ami utalhat az igazi kilétemre. Még a párnám alól is kiveszem a kissé már gyűrött képet, melyen a családommal vagyok az utolsó együtt töltött karácsonyon, vagyis szülinapomon... Sose felejtem el azt az éjszakát. Testvéreim mosolya megnyugtat, kicsit lassít szívem heves vágtáján és nyugodtabban fejezem be a pakolászást. Felkapom az időközben ágyra ledobott pisztolyt és hangtalanul kisietek a házból.
Hallom, hogy lent beszélgetnek, vagyis még mindig cseszekednek a kötelekkel. Elmosolyodok büszkén, ez tényleg nagyon jó ötlet volt, és ha minden jól megy, senki nem sérül meg a továbbiakban. Elindulok a pincelejáró felé.
Mikor megvettem ezt a házat, gyűlöltem, hogy a házon kívül van a bejárat, mert ott tartottam a finom borokat, amikre természetesen télen, a nagy fagyokban van a legnagyobb gusztusom. Így ahelyett, hogy csak nyugodtan felkelnék a kanapéról és lemennék a pincébe, kemény 5 percre fel kellett öltöznöm jó melegen, hogy ne legyen semmi bajom. De ebben a percben a legjobb dolog az egész házban pont ez a lejáró. Fogalmam sincs, mihez kezdtünk volna, ha nincs ez a pince.
- Azistenit.. Mennyi kötele van ennek? Mit hitt, hogy pankrátor vagy, hogy ennyire... - hallom meg az egyik férfi hangját, mikor odalopakodok. Jessel megbeszéltük, hogy mindenképpen bal oldalon fog kijönni, hogy magamhoz tudjam majd rántani. Lekukkantok, hogy hol tartanak, mikor az egyik rendőr elkezd felfele rohanni a lépcsőn. Arra is alig van időm, hogy teljesen a lejáró elé álljak és felemeljem a fegyverem, mikor felér.
- Ne mozduljon! - szólok rá, próbálok szigorúan hangzani, de ismét szemem előtt lebeg, ahogy a fiúk a földön fetrengve röhögnek szánalmas próbálkozásomon. - Maradjon, ahol van!
A férfi, kinek ugyanolyan szeme van, mint Jessnek, vagyis bizonyára az apja, lassan feje fölé emeli mindkét kezét.
- Nyugodj meg fiam, jó? Nem akarunk semmi rosszat. Csak a lányomat akartam megtalálni - mondja nyugtató hangon, ezzel bebizonyítva gondolatmenetemet is, miszerint ő az apa.
- É-én nem akarom őt bántani, és önt sem! És a társa se mesterkedjen semmiben! - nyelek egy nagyot, ádámcsutkám liftezik a nyakamban. - Lassan vegye elő a fegyverét, és dobja messzire! Kérem! Jöjjön fel a társa és tegye ugyanazt, és Jessica is jöjjön. Nem akarok lelőni senkit - a férfi megteszi amit mondok, bármi gyanús mozdulat nélkül előveszi a pisztolyát és elhajítja a kert másik felébe. A második rendőr is lassan fellépked, testével védve Jesst. Ó, ha tudnák, hogy segít nekem...
- Tényleg nem bántottad a lányomat? - teszi fel kérdését hirtelen a férfi, miközben a másik szintén elhajítja a fegyverét. Én csak megrázom a fejem, már majdnem mondanám, hogy nem vagyok gyilkos, de rájövök, hogy az a buzerant biztos elmondta nekik a hajléktalanokat és Jordant is, vagyis eléggé képben vannak és egy aljas gyilkosnak hisznek. Nagyszerű. Mondtam már, hogy imádom az életem? Végzetes hiba volt ezt eddig nem említeni.
- Apa... Tényleg nem bántott - hallom meg Jess, szinte már cincogásnak se mondható halk szavait.
- Én... Én mondhatnám, hogy nem vagyok gyilkos, de biztos hogy nem hinnének nekem. De az... az holt biztos, hogy Jessicát nem tudnám bántani. Sem magukat! Kérem, ne kényszerítsenek rá!... - ismét nyelek egy nagyot, tekintetemet egyik rendőrről a másikra kapkodom. Arcukon értetlen arcikefejezés jelenik meg, amit nem tudok mire vélni. Valami furát mondtam, vagy mi?
- Rendben.... Nem kényszerítünk rá. De ha megadod magad, és nem szöksz el, akkor az enyhítő körülmény. Talán nem kell olyan sokáig börtönben ülnöd, mintha most elmenekülnél és úgy kellene elkapnunk és letartóztatnunk téged. Érted? - próbál velem alkudozni a másik rendőr. Bólintok egyet:
- Igen, értem... De sajnálom, nem tehetem. Túl sok mindent tennék azzal kockára, és nem akarom a többieket is bajba sodorni... Vagyis.. Nem! Egyedül vagyok itt, de.... Istenem! - szabad kezemmel idegesen a hajamba túrok. Most biztos azt hiszik, hogy vannak valami unkatársaim is, akik segítenek a gyilkolásban, vagy valami, és ha kiderítik, hogy ki  vagyok, azonnal rájönnek, hogy a többi fiúra gondoltam az előbb és letartóztatnák őket is és....
- Jól van, jól van, nyugodj meg! Nyugi! Egyedül vagy, értjük - mondja nyugtató hangon az apa. Veszek pár mély levegőt, de még így sem sikerül teljesen, szívem még őrülten vágtat a mellkasomban.
- Ne szakítson félbe, jó? Egyikük se, kérem. Csak hallgassanak végig. - ismét nyelek egyet, majd csukott szemekkel veszek egy mély levegőt - Jessica velem jön - az apa máris tiltakozni kezdene, de a másik egy csuklómozdulattal csendre inti - Nem örökre, vagy valami, és nem is szándékozok se bántani, se megölni! De el kell tűnnöm innen, és azt túsz nélkül nem lehet! Szóval.. Csak addig lenne velem, amíg ki nem jutok valahogy az országból. És... Minden nap kétszer beszélhetne vele telefonon - idegesen nézek az apjára. Ez az egyetlen lehetőségem, lehetőségünk.
Jess megfogja apja kezét és gyengéden megszorítja.
- Vele megyek... - mondja halkan.
- Mi?! Nem, felejtsd el Jessie! Nem.. Nem mehetsz el vele, ki tudja, igazat mondd e! Nem bízhatunk benne! - tiltakozik hevesen a férfi.
- Majd ha hazajöttem, elmagyarázom, hogy miért hiszek és segítek neki, jó? Kérlek apa, most az egyszer bízz bennem! Nem lesz semmi baj, én hiszek neki! És tudni is fogsz rólam, minden nap kétszer is beszélhetünk! Az istenit apa, ennél rosszabb is lehetne! Például már nem is élhetnék, hiszen nem egyszer láttam őt gyilkolni, és tudja is ezt, és nem ölt meg... Még mindig itt vagyok, épen és egészségesen! És ez így is marad! Apa kérlek, bízz bennem! - néz mélyen, kérlelőn a férfi szemébe, ki hol a lányát, hol engem, hol a kezemben már remegő pisztolyt nézi. Nem is a fegyver remeg, hanem a kezem.. Próbálom megállítani, megfeszítem minden izmomat a karomban, olyan erővel szorongatom a pisztolyt, hogy ujjpereceim elfehérednek. Csak ne kelljen lőnöm, könyörgök.
- Kérem... Csak nem akarok börtönbe jutni. Igérem, nem esik semmi baja se a lányának! - hangom kissé megremeg a végére. A férfi rám néz, mélyen a szemembe, majd felsóhajt és még mindig feje fölé emelt kezekkel hátralép egyet. Szívem nagyot dobban látva halvány bólintását.
- Kapsz egy hetet, utána kérem vissza a lányomat egyetlen karcolás nélkül! - mondja szigorúan, arcomon egy nagyon halvány, de hálás mosoly jelenik meg.
- Köszönöm! Nem lesz semmi baja, ígérem! - Jess halványan mosolyogva az orra alatt mellém lép.
A ház elejéből ajtócsapódást hallok meg, ami a többiek figyelmét sem kerüli el, ugyanis a két rendőr azonnal odakapja a fejét. Megfogom gyorsan Jessica kezét és elkezdünk futni a hátsó kapu felé.

*Morgan*

Bizonyára én vagyok a világ legőrültebb rendőre és legidiótább apája. Elvégre ki tenne ilyet? Hagyni elmenekülni egy bűnözőt, ráadásul még azt is engedni neki, hogy túszként használja a lányomat. De valami miatt hittem neki és megbíztam benne. Amikor ránéztem Richardsra, az ő szemében is valami ilyesmit láttam, és mivel beleegyezésem után nem ölt meg, azt hiszem, ugyanazok a gondolatok kavarognak az ő fejében is. Mindenképpen össze kell majd ülnünk az egyik csendes kocsmában és egy sör mellett kivesézni a dolgokat. Semmit se értek és mégis értek mindent. Ez normális? Talán el kellene mennem egy pszichológushoz. Igen, ez egy jó ötlet. "Jó napot doktor! Maga szerint normális, hogy futni hagytam egy sorozatgyilkost, aki az én engedélyemmel túsznak használja a lányomat?" Reszkess diliház, jövök!
A hangos ajtócsapódásra odakapom a fejem, és mire visszanézek a lányomra, ők már futnak is kifele. Sóhajtok egyet, majd elővéve a másik, derekamra erősített pisztolyomat bemegyek Richardsszal a házba. Csak az egyik kolléga az, szerencsére.
- Az a riasztás hamis volt. Odasereglett a város szinte összes rendőre a nagy semmiért.. - rázza a fejét hitetlenül - Az a lány aki telefonált, nagyon unatkozhat! - ez a mondat el is megy a fülünk mellett, főnököm nyugodtan megy be a konyhába. Én azonban hirtelen megtorpanok, amint felfogom a szavak jelentőségét.
- Egy lány  jelentette a lövöldözést?

*Louis*

- Louis, nyugodj meg kérlek, minden rendben lesz! Tudok egy helyet, ahol elrejtőzhetünk és kitalálhatjuk, hogy mi legyen - mondja Jess mellettem nyugtató hangon, de semmit sem segít. Szívem sebesen vágtat, tüdőm könyörög a levegőrért, kezeim pedig annyira remegnek, hogy félek, autóbalesetet fogok okozni,
Hogy lehetek ennyire idióta?!
Ezt nem fogom túlélni, biztosan nem, legjobb esetben életfogytiglant kapok, de lehet, hogy fejbelövöm magam, mielőtt elkaphatnának. Szép kis címlapsztori lenne belőle: "Louis Tomlinson élt, de már halott! Gyilkosként kezdte újra életét, majd fejbelőtte magát, mielőtt letartóztathatták volna". Életem legszebb pillanata lenne. Vagyis halálom. Mindegy.
- Állj meg - szól rám gondolkozásomból felébresztve, szigorúan Jess, mire hirtelen kétségbeesésemben keményen rátaposok a fékre. Még szerencse, hogy most, alig pár perccel hajnali öt előtt, rajtunk kívül senki sem olyan pihentagyú, hogy kimásszon az ágyból. Elgondolkozom ezen. Mennyit is aludtam az  este? Talán két órácskát a fotelben, amíg Jess eszméletlen volt. Mégsem érzem magam álmosnak, képtelen lennék akár csak egy percre is lehunyni a szemem és a pihenésre koncentrálni, mikor van annál fontosabb gondom is, például, hogy hogyan ölhetném meg magam a leggyorsabban és legkíméletesebben.
Egy kattanás "ébreszt fel", majd a biztonsági öv eltűnik a felsőtestemről. Nem is igazán figyelem, miket tesz velem a lány, nézek ki a fejemből, de nem látok. Miután kiszáll, kinyitja az én ajtómat is és kezemnél fogva áttessékel az anyósülésre. Képtelen vagyok még arra is rávenni magamat, hogy bekössem magam, így az a feladat is Jessre hárul, ki ezután beül a volán mellé és beindítja a kocsit.
Van egyáltalán jogsija? Hány éves is? Nem jut eszembe, akárhogy próbálkozok is, majd mire leesik, hogy min is jár az eszem, gyorsan megrázom a fejem, mintha ezzel a mozdulattal elűzhetném a teljesen felesleges gondolatokat. Elvégre teljesen mindegy, hogy autóbalesetben halok meg, vagy fejbelövöm magam. Vagy akár fel is adhatnám magam Tylernek, elvégre ő is bosszút akar állni a bátyjáért. Az is lehetséges, hogy ő küldte a rendőröket a házamhoz. Igen, ez jó ötlet. Odamegyek hozzá, behúzok neki párat, az arcába röhögök, és hagyom, hogy kinyírjon. Ő legalább lassan és fájdalmasan csinálná, hogy megbűnhödjek mindenért, amit tettem. Embereket öltem.. Sorozatgyilkos lett belőlem, mindez az idióta önzöségem miatt, mert nem bírtam magam visszafogni, féltem segítséget kérni még a fiúktól is!
- Louis... - egy puha kéz simítja meg az arcom, lepetten fordítom arra a fejem. Teljesen elfeledkeztem arról, hogy Jess is itt van. Ő csak kedvesen rám mosolyog, majd int egyet kifele apró kezével. Csak akkor veszem észre, hogy már nem a városban állunk az egyik út közepén, hanem az erdő mellett, ami a sötétben alig kivehető kis faházat takargat. Hunyorognom kell, hogy lássam, milyen messze van egyáltalán, párszáz méternek tűnik csupán, bár holdfényben egy kilométernek is mondani lehetne. Értetlenül nézek Jessre, ki kedvesen mosolyog:
- Egy nagyon jó barátom nagyszülei éltek itt, de már meghaltak. Mindig itt lógtunk együtt, apa és anya pedig a ház létezéséről sem tud, szóval nem keresnének itt. Gyere, menjünk be! Nem lessz semmi baj Lou, igérem! - megfogja az ölemben pihenő egyik kezemet és gyengéden megszorítja, ezzel éreztetve velem, hogy nem vagyok egyedül. Hálás mosolyra görbülnek ajkaim, de nem őszintén. Talán csakis neki köszönhetem azt, hogy még élek, mégsem tudok most mosolyogni, egyszerűen nem megy. Megértőn pillant szemembe, majd kinyitja az ajtót. Én is követem példáját, majd a hátsó ülésről kiveszem mindkét hátizsákot és követem a faházhoz.
A kuckó sokkal közelebb van, mint gondoltam, alig két perc alatt már az ajtó előtt állunk, melyet Jess, az egyik virágcserép alól elővett kulcscsal nyit ki. Bent kitapogatja a villanykapcsolót, a házat halovány fény tölti be, mely nem olyan erős, hogy bántsa a szemet, de nem is olyan gyenge, hogy ne lássunk semmit. Bár az igaz, hogy lehetne kicsit világosabb, nem panaszkodhatok, hiszen ez az egyetlen hely, ahol elbújhatok.
Mihez fogok kezdeni? Nem mehetek el az országból, még a városból sem. A fiúkkal megígértük egymásnak, hogy figyelemmel tartjuk a másik családját, hetente pedig elmondjuk a híreket egymásnak, persze csak bizalmasan, hogy úgy érezzük, legalább egy kicsit még az életük részei vagyunk. És azt is megbeszéltük, hogy egy nap majd újra egyesül a banda. És ha kiderítik, hogy mit tettem? Szóba se állnának velem, az biztos.. Az biztos, hogy én nem mondom el nekik. Majd a rendőrök, miután letartóztattak. A családom... Hogyan reagálnának vajon erre? Először biztosan sikítanának örömükben, hogy még életben vagyok, aztán felfognák, hogy majd egy éven keresztül eltitkoltam ezt és gyilkos lettem. Elképzelve csalódott arcukat és kisírt szemeiket, szívem összeszorul, gyomrom görcsbe rándul, torkomban pedig hatamasra nől az az átkozott gombóc. Nem akarok sírni, nem akarok gyengének tűnni, mégis érzem, mindjárt eltörik az a bizonyos mécses és felrobbanok, magammal rántva a tűzbe az ártatlan Jesst is. A lány mintha a gondolataimban olvasna, becsukja mögöttünk az ajtót, majd lehúzza hátamról a hátizsákokat és szorosan megölel.
- Nem akarok börtönbe kerülni - suttogom elfúló hangon a nyakába, úgy szorítom magamhoz, mint fuldokló ember az óceánban a mentőövet. Mert jelen pillanatban ő az egyetlen, aki életben tart, az egyetlen ember, aki itt van velem személyesen és próbál segíteni, saját életét is kockára téve. Elvégre ha én nem tudom, mikor borul el az agyam és ölöm meg mindkettőnket, akkor ő honnan sejthetné? Talán most is csak azért segít, hogy önmagát menste, bár akkor nem jött volna velem, maradt volna az apjával, míg engem letartóztatnak.
- Louis... Segíteni szeretnék neked, mindennél jobban, de nem tudok, ha nem mondod el, mi történt... Mondd el kérlek, hogy miért lettél... ilyen - suttogja, félve tekint fel rám csodás szemeivel. Értetlenül vonom fel az egyik szemöldököm. Ilyen? Milyen? Ja igen, gyilkos. Egyik felem legszívesebben leordítaná a fejét, amiért még ő is emlékeztet arra, milyen egy szánalmas, elcseszett ember vagyok, másik felem viszont hosszú órákon át ölelné hálálkodva, hogy legalább nem mondja ki a "gy" betűs szót.
Megrázom a fejem. Az emlékek még túl élénken élnek bennem, már kezdeném magam túltenni mindenen, nem szakíthatom fel a félig már bevarrt sebeket, hogy szépen lassan elvérezzek. Jess az alsó ajkába harap, majd bólint egyet, még mindig a szemeimet nézve, melyek teljesen átlagos mozdulatásól az ajkaira siklanak. Lélegzete elakad, mikor észreveszi, mit is nézek ennyire meredten, s próbál elhúzódni tőlem, de nem engedem.
Hirtelen fordulok meg, testét az eddig mögöttünk levő falhoz nyomom, testünk szinte minden centije összeér. Ijedt nyekkenés hagyja el tökéletes ajkait, úgy érzem, ez lehet az egyetlen menekülési útvonalam, teljesen kétségbeestem, nem gondolkodtam, csak megtettem. Ajkaimat ajkaira nyomtam.
Megcsókoltam.

Köszönöm!

Sziasztok :D
Valószínüleg a cím kissé összezavart Titeket, de kérlek, OLVASSÁTOK ezt el!
Az előző pár bejegyzésben és facebookon is említettem, hogy részt veszek egy versenyben, amihez a Ti segítségetekre van szükségem. Nos, nyertem :D Március végén megyek Nyitrára a következő fordulóra, és nem jutottam volna el oda soha Nélkületek, nagyon hálás vagyok, hogy ennyien szavaztatok! :)
Ezért, hálám jeléül (xd) kitaláltam Nektek valamit, valamiket.
Ha van blogotok, linkeljétek be ez a bejegyzés alá és egy következő posztban kiteszem ismertetővel és személyes véleménnyel/kritikával együtt, de ne keseredjetek el, ha nincs blogotok, akkoris meghálálom ezt, méghozzá egy extrahosszú résszel :D (ami már készülőben van)
Szóval linkeljétek a blogokat százasával és amint tudom, hozom az extra hosszú részt, amiben (SPOILER) lesz egy kis 18as rész is ;) (ha túl korainak gondoljátok, nyugi, a részben mindent megértetek :D)
Még egyszer köszönöm, Nélkületek nem nyertem volna :D
Zuzaa x

05 ~ Rendőrök mindenhol

Sziasztok! :D

Megint nem kellett sokat várni a részre, wiiii büszke vagyok :D

Egyébként meg tudom hogy mit éreztek, mikor kínozlak és váratlak titeket... Komolyan emberkínzás. Egyik kedvenc blogomba olyan rész került fel hogy édesatyaúristen és a csaj írta hogy még aznap próbálja feltenni a részt és ennek már hat napja és 10percenként frissítgetem a bloggert hátha már feltette de semmi.. Szóval igérem, megpróbálom, hogy ne kelljen egy hónapot várni egy részre :)

Ez a rész kissé összecsapott lett, nem vagyok rá a legbüszkébb, de remélem, Nektek tetszeni fog. Légyszi komizzatok, bármit, ha csak egy szót is, de komizzatok légysziiiiiiiiiiiii :D

A szlovákiai olvasóknak kellemes tavaszi szünetet, a magyaroknak pedig sok sikert a sulihoz :D

Kellemes olvasást :*

*Morgan*

Lenyomom a kakast, ezzel kibiztosítva a pisztolyom, miközben mögöttem 10 felfegyverkezett rendőrrel és Richardsszal közeledek a ház felé. Kicsi, piszkos, a falakról válik le a festék, a kerttel senki se foglalkozik, függönyök minden ablakon behúzva. Tökéletesen illik egy gyilkoshoz. 

Csak a kislányomnak ne legyen semmi baja.. Ha egy haja szála is meggörbült, nem érdekel ha én kerülök börtönbe, megölöm azt a rohadékot! William Thomson. Amit az adabázisban találtunk róla, nem sokat segített. 10 hónapja költözött a városba, azelőtt Londonban élt, de ott nem találtunk róla semmit. Sem a névjegyzékben, sem rendőrségi iratokban. A helyen, ahol állítólag élt, nem hallottak róla még soha. Ebből azonnal tudtuk, hogy egy álnév, vagyis semmilyen rohadt nyomunk nincs, csak ha elkapjuk. Már elmúlt hajnali négy óra, biztosan mélyen alszik, vagyis elég sok esélyünk van rá, hogy lecsukjuk. A névtelen hívás nem elegendő bizonyíték, de ha megtaláljuk nála a lányomat, akkor már emberrablást és Max Jordan meggyilkolását rá tudjunk bizonyítani. Az nekem bőven elég, nem muszáj a hajléktalanokat is bevallania, ha már ezekért minimum életfogytiglant kap. 

A kollégáim körbeveszik a házat, míg én és Richards a bejárati ajtónál várunk. Amint megkapjuk a zseblámpa jelzését, mérünk pár erőteljes rúgást az ajtóra, mely szilánkokra törik.

- Rendőrség, senki se mozduljon! - hallom a ház többi részéről, fegyveremet feltartva haladok beljebb. Átnézzük az egész házat, ami...

Teljesen üres.

Nincs itt senki! 

Az egész kibaszott ház üres!

Hova a faszomba megy az ember hajnali négykor?!

*Louis*

- Siess, oké? És semmi próbálkozás! Bízok benned Jess, remélem, nem akarod ezt kihasználni - mondom neki komolyan, mikor leparkolok a házuk előtt - Csak dobálj be pár fontos cuccot a táskádba és siess vissza a kocsiba. Apud biztos dolgozik? És az anyud? 

Még mindig nem tudom elhinni, hogy rávett erre. De részben igaza van, hiszen kell neki ruha, meg.. Lányos dolgok is, ahogy a telefonos naptára bizonyítja. Isten ments, hogy én vásároljak be neki! Elég volt a húgaimmal végigszenvedni ezt havonta. Nem akarom, hogy visszatérjen ez a szokás.

- Apa ma éjszakás ebben 100 százalékosan biztos vagyok. És anya... - lehajtja a fejét, ebből azonnal megértem, nem is firtatom tovább.

 - Rendben. De tényleg ne szökj meg és ne hívj senkit, oké? - idegesen tördelem az ujjaimat, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy perceken belül már rácsok mögött is ülhetek az autóm helyett. Egy kicsi kezet érzek meg a vállamon, Jessre kapom a fejem, aki halványan rám mosolyog.

- Ne félj Louis, nem árullak el - hangja kedves, egy kis részét a kételyeimnek el is tünteti. Egy icike picike részét. Viszonzom a halvány mosolyt, majd szólok, hogy menjen már. Eléggé fáradt vagyok, nem szeretnék itt helyben elaludni, annak nem lenne jó vége. Jess még küld felém egy biztató mosolyt, majd kiszáll az autóból és a házhoz szalad. A cserép alól előveszi a pótkulcsot, és amint belép a házba, idegességem a tetőfokára hág.

*Morgan*

- Alex! Találtunk valamit - jön hozzám idegesen Mark, a kollégám, aki egy papírlapot nyújt felém - Az egyik szobában volt. - teszi még hozzá, mielőtt olvasni kezdem:

"Az összes ajtó zárva van, kivéve a fürdőszobáé. Nyugodtan zuhanyozz le, ha szeretnél, tettem ki tiszta ruhát az egyik székre, vettem női sampont és tusfürdőt, meg fogkefét is. A telefonodat eltettem, ne is keresd, nincs ebben a szobában. Az asztalon van egy pohár víz és pár szendvics is. Ja, az ablak is zárva van, elektronikusan, a riasztó pedig be van kapcsolva, vagyis ha a kapcsoló nélkül nyitod ki, felébredek és elkaplak. Nem tudsz innen megszökni, nem akarok börtönbe kerülni. Nem foglak bántani, se megölni, de tényleg ne szökj el. Légyszi. Kérlek. Sajnálom nagyon az előbbit, nem volt szándékos, csak hirtelen kétségbeestem. Nem akartalak bántani. Sajnálom. W"

Kezeim ökölbe szorulnak, agyamat ellepi a vörös köd, mire a szöveg végére érek. A lányom tényleg itt van és az a rohadék bántotta. Nem tudom mit tett vele, de biztos hogy bántotta. Talán épp most viszi az erdő mélyére és ássa el valahol, hiszen nem is biztos, hogy Jessie még életben van.

- Alex, nyugodj meg! - teszi tenyerét a vállamra Richards, aki eddig mellettem állt, biztos ő is elolvasta az üzenetet. 

- Hogy a faszba nyugodjak meg?! - ordítom dühösen, a lapot összegyűrve a földre dobom és kiviharzok a házból. Tiszta levegőre van szükségem.

*Louis*

Azt hiszem, őszintén meglepődök, mikor Jess hátizsákkal a hátán kiszalad a házból és beül a kocsimba. Tényleg nem vert át.. Pedig azt hittem, reggel már bíróságon leszek. Menyugodva fújom ki a levegőt.

- Mindent elpakoltál? - bestartolom az autót és elindulok vissza, a házam felé.

- Igen, van itt minden. Csodálom, hogy elfértem egy hátizsákban - mosolyodik el halványan, mire én is. Nem mondtam neki, hogy meddig fogom a házban tartani, mert én se tudom, fogalmam sincs. Majd ha eléggé megbízok benne, akkor, és ezzel, hogy visszajött, szerzett egy nagy jópontot. Bár ha belegondolok, simán hagyhatott valami üzenetet az apjának, és reggel nekem annyi. Megrázom a fejem, ebbe inkább bele se gondolok. Jess nem tenne ilyet.. Ugye?! 

- Louis állj! - kiáltja hirtelen, mire azonnal rátaposok a fékre. És akkor én is meglátom. Az egész utcában látni, pedig még nagyon messze vagyunk a házamtól. Kék - piros villódzó fények. Mindenhol. Rendőrök, megtaláltak. Megtaláltak, kibaszottul megtaláltak és le fognak csukni gyilkosságért és emberrablásért és ki fog derülni hogy élek és hogy a fiúk is élnek és le fognak tagadni biztosan le fognak tagadni, azt fogják állítani hogy nem is ismernek és egyedül maradok és börtönbe kerülök minimum 10 évre és édes istenem a rajongók, a családom!!!

- Louis, nyugodj meg! Louis! El kell innen tűnnünk! Nem én hívtam őket, nem tudom ki szólt nekik, de nem szabad elkapniuk Louis! - rázogatja a vállam Jess. 

- A... A... Vannak bent dolgok amikből kideríthetik! - teljesen kétségbeesek. Ott vannak az igazi adataim, a Louis Tomlison adatok és a hamisított William Thomson adatok is és ha azokat megtalálják mindent tudni fognak, tudni fogják azt is hogy én öltem meg Taylort, hogy hol vannak a többiek és... 

- Akkor.. Várjuk meg, amíg csak pár őr marad itt, és menj be értük. Vagy.. el kell terelni a figyelmüket, igen! Hamis bejelentés, például lövöldözés a városban! Arra az összes rendőrt oda szokták hívni, ezzel nyerhetünk pár percet és bemehetsz a házba azokért a dolgokért! 

Amint mondd.. Nem is akkora hülyeség. 

- Oké, felhívom őket! - kotrom elő a mobilomat.

- Ne, majd én! Egy rémült lánynak jobban hisznek! - egy pillanatra meginog a bizalmam felé, hiszen így riadóztathat mindenkit arról, hogy hol vagyunk, de a telefont már ki is kapja a kezemből. A színészi tehetsége nagyon jó, ha rendőr lennék, már biztosan úton lennék a stadion felé, ahol a "lövöldözés" folyik. Amint három rendőrautó a négy közül megindul, lebukunk az autóban, nehogy észrevegyenek minket, majd óvatosan felnézünk. Egy autó még mindig ott áll, vagyis minimum három rendőr ott maradt, az egyik pedig biztos az apja. Semmi esélyünk nincsen bejutni. Na jó, bejutni igen, de ki.. Semmiképpen. 

- Louis... Van nálad valami fegyver? - Jessre nézek nagy szemekkel. Tudom, mi jutott eszébe, és nagyon nem tetszik..

04 ~ Morgan felügyelő

Sziasztok! :D Viszonylag hamar kész lettem egy viszonylag hosszú résszel, ami egy kicsit összecsapott lett, sajnálom. De beteg vagyok és halál unalmamban többre nem vagyok képes :)

Remélem, azért tetszik nektek :) Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket, légyszves, írjatok valamit ide is :)

Egyébként nyolcadikosok, kit vettek fel az álomsulijába? :D Gratulálok mindenkinek, akinek sikerült, sok sikert a középsulihoz :)
Jaj, ha már suli, akkor még mindig kérném a segítségeteket a versenyhez, melyre jelentkeztem, ezen a linken, tényleg csak egy gombnyomás az egész, ha nem is tanultok szlovákul, legalább azt válasszátok ki kérlek, hogy melyik játék tetszik a legjobban, köszi :)
És még valami. Nem tudom, csak én vagyok e ilyen béna, vagy más írókkal is megesett már ez, de a második évadban van egy kisebb baki. Gemma összejött Niallel, miközben Ashton felesége xD Talán sokatoknak fel sem tűnt, viszont Danielle Cobblernek igen (kössz a figyelmeztetést és a millió komit :D), így szeretném most itt tisztázni, hogy így utólag hozzátéve, történt köztük egypár nézeteltérés, elváltak, és így Gemma nyugodt szívvel jöhet össze Niallel :) 

Na de akkor kellemes olvasást! :*

*Alexander Morgan*

Idegesen hívom újra a lányom számát. Ha ma még nem hívtam minimum 20 - szor, akkor egyszer se. Nem értem, miért olyan nehéz felvenni azt a nyamvadt telefont. Nagyon remélem, hogy nem egy fiúval van. Túl drágák itt a temetések és nem lenne szívem közölni a srác szüleivel a rossz hírt.

Felsóhajtok és a hajamba túrva ledobom a mobilt az íróasztalomra. Nem elég nekem ez az ügy a csomó meggyilkolt hajléktalannal, nem, még a lányomnak is szarnia kell rám, nehogy véletlenül kevesebb dolgom legyen, ugyan. Az túl szép lenne.

- Morgan! - lép be kopogás nélkül az irodába a főnököm, Richards. Egy igazi gennyláda, mindenki gyűlöli. De nagyon jól végzi a dolgát, ezért is ő a bradfordi rendőrkapitányság igazgatója. És ezért maradok én örökre felügyelő. Mondtahtjuk azt is, hogy ősellenségek vagyunk. Bár ez talán még a gyengébb kifejezés.

- Az én drágalátos Morganem! - gúnyosan mosolyogva ül fel az asztalom szélére, pont feldöntve a lányom és a feleségem fényképét. Gyorsan újra felállítom.

- Berendezés marad! Van valami külön oka annak, hogy késő este zaklatsz? - az asztalról felveszem a kávésbögrémet, elmosolyodok halványan az össze - vissza mintákat látva. Ezt a rajzot még Jessie készítette kiskorában és rá lett tettetve a bögrémre. Semmi komoly, csak pár szivecske és virág, meg hogy "Anyu és Apu és Én". Nagyon aranyos, és nem érdekel, hányan találják ezt kínosnak. Számomra az egyik legnagyobb kincsem.

- Oh, igen, természetesen van! Hallom nem haladsz a hajléktalan - gyilkosságokkal. Talán jobb lenne, ha átadnám valaki másnak - hangja gúnyos, de nem érdekel, egyik fülemen be, másikon ki. Nyugodtan vegye el. Nem érdekel. Egyel kevesebb gond.

- De most nem ez miatt jöttem. Mi van a lányoddal? - összeszűkített szemekkel nézek rá, hirtelen elönt a düh, de nagy nehezen visszatartom magam attól, hogy csinosítsak kicsit az otromba pofáján. Egyszer már bevertem neki, mert  a hátam mögött szólt valamit a feleségem fura öltözékéről. Ha most Jessiere akar valamit mondani, leszarom még azt is, ha börtönbe csuknak, szétverem.

- Hogy jön ide a lányom?! És egész nap nem tudom elérni. - arcán hirtelen változást látni. Ideges és aggódó. Az idegeset megértem, szinte mindig ideges, csak akkor nem, ha éppen seggfej. De mi a francért aggódik?

- Tudod, ma délután a város szélén levő építkezésen megölték London egyik legnagyobb dílerét és két emberét is - kezd bele, mire bólintok. Felsóhajt, zsebéből elővesz egy már nagyon jól ismert kulccsomót. Csupán négy - öt darab kulcs van rajta, a többi pedig csicsás, díszes kulcstartó. Jessié.

- Hogy kerül ez hozzád?! - idegesen pattanok fel a székből, azonnal kikapom a kezéből a csilingelő tárgyat.

- Ne ijedj meg, de.. Ott találtam. Azon az építkezésen. Személyesen mentem ki oda megnézni a terepet, miután bejelentették, hogy hullákat találtak a munkások. Két konténer között volt, alig lehetett észrevenni. Ha tinédzser lennék és látnám, hogy valakit megölnek, biztos odabújnék. Nem akarlak idegesíteni.. De nagyonis lehetséges, hogy a gyilkos elkapta. De ha nála van a telefonja, és be is van kapcsolva, akkor meg fogjuk találni.

*Louis*

Idegesen nyúlok a hátó zsebembe, előveszem az ismét rezgő, rózsaszín tokos telefont. Mindig hivogatja az apja.. Inkább kikapcsolom az egészet. A képernyő elsötétül, a készüléket visszasüllyesztem a zsebembe. Már szétzsibbadt a seggem a sok rezgéstől.

Arcomat hideg vízzel mosom le, hogy valamennyire magamhoz térjek, vagy inkább hogy ne essek össze. Tudja. Tudja.. A rohadt életbe tudja! Ennyire béna is csak én lehetek.. De nem tehetek róla, lehetetlenség és veszélyes is kontaktlencsével aludni, a szemorvosom meg is tiltotta. 

Jessica a fürdőszoba ajtóból figyel engem könnyes szemekkel, enyhén sokkos állapotba került pár perce. De nem is csodálom, meg vagyok lepődve, hogy nem ájult el. Én biztos nem bírtam volna ki.

- Gyere ide - szólok halkan, mire egy kis habozás után, lassan hozzám lép. Tenyerem a homlokára teszem, majd a nyakára. Nem lázas, a pulzusa rendben. Hideg vizet engedek a tenyerembe és kicsit felfrissítem őt is. Nem akarom, hogy összeessen nekem a sokktól. Végig nagy szemekkel figyeli az arcomat. Eléggé ramatyul nézek ki. Arcom beesett, szemeim alatt táskák vannak és sokat  fogytam is. Kész idegroncs lett belőlem egy gyilkos személyében. A családom büszke lehet rám. 

- Azt hiszem, beszélnünk kéne.. - sóhajtok fel. Mivel nem reagál semmit, megfogom a kezét és kihúzom a szobába, ahol eddig aludt. Leültetem az ágyra, majd az egyik zsebemből kikotrom a kulcsokat és kinyitom az ajtót.

- Maradj itt kérlek! - kiszaladok a konyhába és csinálok egy kis zöld teát, ez segít az idegekre, amire most mindkettőnknek szüksége lesz. 

Csodálkozva veszek észre egy összehajtogatott papírlapot, mágnessel a hűtőre rögzítve, melyen a nevem áll. Biztos vagyok benne, hogy ez még nem volt ott, mikor Jessel ültem itt. Enyhén remegő kezekkel veszem ki a papírt a mágnes alól, majd hajtogatom szét. Szívem hevesen ver, kapkodom a levegőt. Nem tudom, hogy mit kellene éreznem. Valaki betört a házamba, valaki, aki ismer, olyan emberből pedig nem sok van itt. Lehet, hogy még mindig itt van? Nem. Azt biztos hallanám. Idegesen nézek körbe, gyorsan körbeszaladok a házban, de senkit sem látok. Újra a kezembe veszem a papírt. A rajta lévő szövegtől még lélegezni is elfelejtek. "Megölted a bátyámat Will. Ezért még rohadtul bosszút fogok állni". Ó, a kibaszott rohadt életbe...!!! Tyler!

Megrázom a fejem, az üzenetet összegyűrve a földre dobom. Tyler nem fog velem csinálni semmit, ahhoz túl beszari,  és a bátyja nélkül egy nagy senki. Nem szabad most ezzel foglalkoznom. Most az a fontos, hogy sokk miatt ne kelljen Jesst kórházba vinnem.

Két bögrével térek vissza a szobába, az egyiket felé nyújtom. Nagy szemekkel néz először rám, majd a teára, amit kissé remegő kezeivel vesz el.

- Óvatosan, forró - mondom halkan, leülök vele szembe az ágyra, lábaimat törökülésbe húzom. Veszek egy mély levegőt.

- Hajrá, bombázz. Kérdezz csak. Mindenre válaszolok. 

- Tényleg te vagy az? - kérdi azonnal, mire elmosolyodok halványan. 

- Igen.. Én vagyok az. Tényleg életben vagyok. És.. A többiek is. Mindannyian élünk.

*Morgan*

Nem tudom felfogni. Egyszerűen nem megy. Nem tudom elhinni, amit Richards mondott fél órával ezelőtt. A lányom.. Az én kicsi lányom.. Lehetséges, hogy már nem is él. Vagy már nincs is az országban. Vagy már eladták valami stricinek. Vagy szervkereskedőknek. Ki tudja, mire képes egy olyan gyilkos, aki megölte Max Jordant. London legveszélyesebb dílere, még mi, a rendőrség se tudtunk vele mit tenni. Lehet, hogy egy új banda jött létre a városban, csak még jól el vannak rejtőzve. Vagy egy profi bérgyilkos volt. Bárki is tette, profi. És nála van a lányom. 

Richardsék nem tudnak semmit. Egy ideig még tudtam hívni Jessiet, de aztán ki lett kapcsolva a telefonja. Ha pedig nem lesz bekapcsolva, nem tudják bemérni. Tudtam, hogy nem szabadna elvállalnom ezt a mai műszakot, otthon kellett volna ma még maradnom, elvégre holnapig ágyba vagyok ítélve az orvosom szerint. De én voltam olyan hülye és bejöttem. És most elrabolták a kislányom. 

A telefonom ugyanabban a pillanatban szólal meg, mikor Richards belép az irodámba. Azonnal előkapom a zsebemből.

- Ismeretlen szám - nézek felettesemre idegesen, fejem hirtelen kezd lüktetni a félelemtől. Lehet, hogy ő, vagy ők azok. Elhúzom az ujjam a képernyőn, ezzel fogadva a hívást.

- Alexander Morgannel, a hajléktalanok gyilkosságával foglalkozó rendőrrel beszélek? - egyszerre nyugszok meg és leszek még idegesebb ezen mondat után. Nem a lányom miatt hív. De akkor fog valaha is valaki? Megköszörülöm a torkomat, megrázom a fejem, jelezve Richardsnak, hogy hamis riasztás.

- Igen, én vagyok az. Miben segíthetek?

- Tudom ki a gyilkos. Azt is tudom, hogy hol lakik, és hogy véletlenül pont ő ölte meg Max Jordant is. Oh, és majdnem kihagytam. Elrabolta a lányát.

03 ~ Rémálmok tengere

Sziasztok! :)

Ha kezditek unni a késéseimet, nyugodtan szóljatok. Mondjatok le nyugodtan, meg is érdemlem. Nem akartam ennyire késni, de őszintén bevallom, két nappal ezelőttig szartam rá. Annyira nem volt kedvem írni. Semmi mást nem írtam közben, egyszerűen elment tőle a kedvem. De már szerencsére visszajött :)

Szerintem ez lett az eddigi leghosszabb rész, remélem, örültök neki :) 

Sajnos még így is van pofám kérni Tőletek valamit: jelentkeztem egy hivatalos, nem blogos, hanem iskolás versenyre, amihez a Ti segítségetekre lenne szükségem. A felkészítő tanárom ajánlotta, hogy készítsek a munkámhoz egy blogot. Azon a blogon három, általam és a tanárnő által kitalált játékról olvashattok, melyeknek lényege, hogy a szlovákiai magyarok könnyebben tanuljanak szlovákul. Ha nem Szlovákián éltek, az se baj, csak annyit kérnék, hogy olvassátok el a rövid ismertetőt és szavazzatok az egyik játékra, talán ezen múlik a nyereségem :) (Természetesen a blog magyarul van írva) Persze ez a szívesség sem marad majd viszonzatlanul ;) Na de itt a link, előre is köszi, ha felnéztek :)

Nem is nagyon húznám tovább az időt, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiii komizzatok, ezzel tennétek boldoggá a napomat :D

Kellemes olvasást! :*

*Louis*

- Na jó, tisztázzuk a adolgokat - fordulok Jessica felé komolyan, mikor már a konyhában vagyunk. Remegve foglal helyet az egyik széken a bólintásom után, mindenhova néz, csak rám nem. Igazából tetszik a helyzet. Igen, nagyonis. Most az egyszer én irányítok, azt teszek, amit csak akarok, minden döntés az én kezemben van. Az egyetlen dolog, ami zavar, hogy fél tőlem. Igen. Retteg. És ezt gyűlölöm. Soha többet nem akarok rettegni és nem akarom azt se, hogy bárki is átélje ugyanazt a félelmet, amit én is. Felsóhajtok kicsit, a konyhapulthoz sétálok, az egyik tiszta pohárba öntök ásványvizet és leteszem elé, majd leülök vele szembe, az asztal másik oldalára.

- Előszöris: nem foglak se bántani, se megölni - mondom kedvesebb hangon, de csak annyira, hogy ne essen le rólam a kemény maszk. Csokibarna szemeiben könny csillog, mikor felnéz rám, ajkai megremegnek. Csak egy pillantást vet a pohár vízre, majd újra visszatekint rám. Felsóhajtok, hüvelyk és mutatóujjam közé veszem az orrnyergem és lecsukom a szemeim.

- Hány éves vagy? - kérdem hirtelen. Minden idegszálammal azért imádkozok, hogy legyen már nagykorú. Akkor talán nem lennék akkora bajban, ha lecsuknak majd.

- 20 - suttogja, mire megnyugodva  fújom ki a levegőt. Hál Istennek... Óriási kő esett most le a szívemről. Legalább nem "gyerek", csak sima "ember" rablásért fognak lecsukni. Meg persz jópár hajléktalan meggyilkolásáért. Szemtanú is van, aki bizonyára nem annyira hülye, hogy ne készítsen valamilyen felvételeket rólam. Ha mégse készítene, akkor lebasznám. Milyen kém már az, aki nem készít bizonyítékokat? Ugyan már, a szavaknak senki se hisz vizuális bizonyítékok nélkül. Na jó, igaz, talán én kattantam rá túlságosan a béna zsarus sorozatokra, mint az NCIS vagy a Kobra 11. De ez akkoris így van.

Azt hiszem, kezdek megőrülni.

Hiszem? 

Kezdek?

Hahahahahahahahaha.

- Mi... - kezd bele, de szava félbeszakad, mikor ránézek, valószínüleg eléggé furcsán, mert a barna kontaklencse egy - két óra hordás után nagyon bántja a szemeimet. Biccentek felé egyet, hogy folytassa csak nyugodtan. Vesz egy mély levegőt:

- El fog engedni valaha? - lassan, megfontoltan ejti ki a szavakat, de hangja megremegését nem tudja teljesen elrejteni. Felsóhajtok. Ezen rágódok én is, mióta csak elkaptam a konténereknél.

- Nem tudom - felelem őszintén.

- Kérem.. Nem fogom elárulni senkinek! A fényképeket is kitörlöm, itt helyben maga előtt..! - lenyúl és a zsebében kezd el kotorászni, amint előkerül, kikapom a kezéből a mobilt.

- Basszameg!!! - csúszik ki a számon. Erről teljesen elfeledkeztem. - Szóltál valakinek mióta elkaptalak?! - kérdem idegesen, mire teste ismét remegni kezd félelmében.

- Ne - nem..! Meg is nézheti.. - remegő ujjakkal feloldja a képernyőzárat, azonnal meg is jegyzem a mintát, majd bemegyek a hívásnaplóba és az üzenetekbe is. Megnyugodva fújom ki a levegőt, testem ellazul. Megnézem a fényképeit. Villanót nem használt, így nem nagyon látszik semmi, de azért az összeset kitörlöm a biztonság kedvéért. Ami viszont megragadja a figyelmemet, az a háttér. Én. Louis William Tomlinson. Ez a fénykép közvetlenül az elrablásunk előtt készült, nem is tudtam, hogy nyilvánosságra került ez a pohotshoot. Olyan régen volt. Akkor olyan boldog voltam. A képen még ott csillog a szememben az életboldogság, ami mára már teljesen eltűnt. De ami még ennél is rosszabb: ha Jessica jobban megnéz engem, könnyen felismerhet. Elvégre rengeteg punk edit készült rólunk. Ez nem jó, nagyon nem jó.

Hirtelen rázom meg a fejem és pillantok Jessicára, ki csodálkozva néz engem, valószínüleg már percek óta. Telefonját a zsebembe csúsztatom, a hűtőből előveszek egy üveg sört, amit lassan iszogatni kezdek. Szükségem van most egy kis nyugtatóra, hogy tisztán  bírjak gondolkozni.

- A szüleid? Mennyi ideig tart, amíg észreveszik, hogy eltűntél és elkezdenek keresni? - kérdem, kissé meglötyögtetve a folyadékot a zöldes árnyalatú üvegben. Mikor nem válaszol, tekintetem rá emelem. Fejét lehajtva ül, nyel egy nagyot, bizonyára, hogy visszafojtsa a könnyeit. Felvonom az egyik szemöldököm.

- Nincsenek szüleid? - válaszként csak megrázza a fejét, majd rekedten mondja a torkát folytogató gombóc miatt:

- Mind a ketten megvannak.

Felsóhajtok és újra meghúzom az üveget.

- Akkor válaszolj a kérdésemre! - fenekemmel a pultnak támaszkodok és úgy figyelem, ahogy egyre jobban kapkodja a levegőt, már szinte zihál. Szemet összeszorítja, arcát tenyereibe temeti.

- Könyörgök, ne öljön meg! - tör ki belőle hirtelen a zokogás, szívem összefacsarodik a látványra. Sosem bírtam nézni, hogy egy lány sír, főleg nem miattam. De most MUSZÁJ tartanom magam.

- Válaszolj már az istenit! - erőltetem hangomat, hogy fenyegetőnek hassak, de magam előtt látom, ahogy a fiúk röhögve fetrengenek a földön béna alakításom miatt. Viszont úgy látszik, ez Jessicának tökéletesen elég, ijedten ugrik meg, sírástól vörös szemeit rám emeli.

- Ap... Apám.... Rendőr...

*Jess*

Lélegzete elakad, szemei a háromszorosukra nőnek. Egy pillanattal később zihálva kezdi venni a levegőt, a sörösüveg nagyot csattanva törik szét a padlón. Két lépéssel előttem terem, erősen ránt fel, s nyakamnál fogva a falhoz szorít. Kezeimet kezeire kulcsolom, próbálom valahogy, bárhogy eltolni magamtól, de ezzel csak azt érem el, hogy még szorosabb a fogása.

- Az apád egy kibaszott zsaru?! - kiabálja arcomba dühösen, szemei vérben úsznak. Testem remegni kezd, ajkaim elnyílnak, tüdőm szúr.

Levegőt!

Levegőt!

Könyörgök!

Levegőt!

Levegőt könyörgök!

- K...ké...r...e..e.. - krákogom hang nélkül, szemeim lassan kezdenek fennakadni, de még mindig őt figyelem. Szemeiben hirtelen megcsillan valami. Arca elsápad, azonnal elengedi a nyakamat. Köhögve rogyok a földre, alig két levegővételre van időm, mielőtt teljesen elnyel a sötétség.

****

Pislogva nyitom ki a szemeimet, köhintek párat, légcsövem még mindig nagyon szúr. Remegve nyúlok a nyakamhoz, összerezzenek a fájdalomra, mikor megérintek egy pontot. Biztosan tele vagyok zúzódásokkal... Veszek egy mély levegőt és lassan felülök, körbenézek a sötét szobában.

Szívem azonnal hevesebben kezd verni, mikor az egyik fotelben összekuporodva megpillantom elrablómat, de gyorsan lecsitítom magam, mikor lárom: alszik. Gyorsan próbálom megnyugtatni magam, félek, hangos szívverésem felébreszti. Az ajtóra kapom a tekintetem, gyorsan odaszaladok és hangtalanul lenyomom a kilincset. Nem nyílik. Zárva.

Remegve fordulok vissza, észreveszek egy másik ajtót, ami résnyire nyitva van. Bekukkantok. Csak a fürdőszoba. És az onnan kivezető ajtó is zárva van. Felsóhajtok, a levegő remegve hagyja el az ajkaimat. A tükörbe pillantva meijedek saját magamtól. A nyakam... Tisztán kivehetőek az ujjainak a nyomai... Arcomat gyorsan megmosom egy kis hideg vízzel, majd hangtalanul visszamegyek a sötét szobába. Csak az ablakon jön csak be egy kis fény, az utcaia lámpáktól. Enyhén szólva sokkot kapok, mikor meglátok egy órát. Már hajnali három is elmúlt.

Mennyi ideig voltam eszméletlen?!

Újra körbenézek a szobában, hátha volt olyan hülye és előhagyott valamilyen kulcsokat, de az egyetlen, amit találok, az egy fura, fehér kis dobozka a fotel mellett a földön és egy darab papír az éjjeliszekrényen. Az ablakhoz állok és a halovány fényben olvasni kezdem:

"Az összes ajtó zárva van, kivéve a fürdőszobáé. Nyugodtan zuhanyozz le, ha szeretnél, tettem ki tiszta ruhát az egyik székre, vettem női sampont és trsfürdőt, meg fogkefét is. A telefonodat eltettem, ne is keresd, nincs ebben a szobában. Az asztalon van egy pohár víz és pár szendvics is. Ja, az ablak is zárva van, elektronikusan, a riasztó pedig be van kapcsolva, vagyis ha a kapcsoló nélkül nyitod ki, felébredek és elkaplak. Nem tudsz innen megszökni, nem akarok börtönbe kerülni. Nem foglak bántani, se megölni, de tényleg ne szökj el. Légyszi. Kérlek. Sajnálom nagyon az előbbit, nem volt szándékos, csak hirtelen kétségbeestem. Nem akartalak bántani. Sajnálom. W"

Eltart egy ideig, mire felfogom a leírt szavakat. Hozott nekem tiszta ruhát. Enni, inni. Bevásárolt nekem. KÉRI, hogy ne szökjek meg, nem parancsolja. Sajnálja, hogy majdnem megölt.

Ez nekem túl sok.

A pohár vízhez lépek, ami az asztalon áll, pont úgy, ahogy leírta. Vajon belekevert valamit? Így akar megölni, vagy csak kiütni? Inkább nem nyúlok hozzá, az úgy biztonságosabb. Visszamegyek a fürdőszobába. Tényleg ott vannak a száraz ruhák, és minden más is. Egy boxer és egy rövidujjú felső. Fogkefe, tusfűrd˝éo, sampon, még hajszárítót és törülközőket is tett ide. Sőt, hajgumit. Zoknit. Atyaúristen... Alsónemű.

Mégis meddig akar itt tartani engem?!

Eddigis tudtam, hogy valami nem stimmel ezzel a férfivel, valami hatalmas titka van, hogy Ő más. De mostmár teljesen biztos vagyok benne.

- Ne... - halk nyöszörgésre kapom fel a fejem, hirtelen még lélegezni is elfelejtek. Hangtalanul lépkedek ki a szobába, a férfire nézek, ki mg mindig magzatpózban alszik a fotelben. Teste viszont remeg, szemeit összeszorítja.

- Ta... Taylor... - nyöszörgi és forgolódni kezd, mintha rémálma lenne.

Nagyon, nagyon rossz rémálma.

Egy ideig habozok. Nem hagyhatom csak úgy szenvedni!

Gyorsan hozzászaladok, megimítom az arcát, kicsit meg is rázom.

- Ne! - kiáltja, szemehéjai hirtelen pattannak fel, lihegve ül fel, és rettegve néz körül a szobában, míg kék íríszei megállapodnak rajtam.

Napközben nem barnák voltak a szemei?

Várjunk..

Nem..

Az nem..

Nem lehet...

- Te... Te... Te?